2 nap Olaszország fővárosában, Rómában - 2. rész
Barangolás Róma belvárosában - templomok, obeliszkek és szökőkutak, valamint a Szent Péter-bazilika meglátogatása
Rómában rengeteg minden ingyenesen megnézhető: szinte az összes templom, romok egy része, köztéri
szobrok, szökőkutak, kilátópontok...
És ha már itt vagy akkor nem árt, ha hagysz időt élvezni
az olasz ételeket, fagyikat.
Mi az Angyalok és démonok film alapján terveztünk pár templomot felkeresni, plusz még kinéztünk pár érdekesebb, híresebb látnivalót, de legtöbbször csak véletlenül bukkantunk rá egy-egy gyöngyszemre séta közben. Mert szinte percenként lehet belebotlani valami remekműbe Rómában.
Ahogy az előző, ókori római részről szóló cikkünkben már írtuk, a templomok nagy többsége ingyenesen megtekinthető, az alább felsoroltak közül mindösszesen a Pantheonnál kellett belépőíjat fizetni.
Rengeteg templomban jártunk, mi most csak azokat mutatjuk be, amelyeket szerintünk érdemes megtekinteni.
A Santa Prassede templom (Basilica di Santa Prassede) elsőre jelentéktelennek tűnik a többi hatalmas templom mellett, de érdemes felkeresni főként az oldalkápolnájában található régi, 9. századi díszes moziaikjai és freskói miatt, amit az első képen láthattok.
Nem messze található tőle utunk következő állomása a Santa Maria Maggiore Bazilika, ami pápai
épület, ezért mielőtt belépsz itt is van átvilágítás, de kis sorbaállás után mi gyorsan átjutottunk
az ellenőrző állomáson. A viszonylag egyszerű 18. századi barokk homlokzat mögött rendkívül díszes
belső található, az apszisban 5. századi mozaikokkal. Gyönyörű színes és aranyozott mennyezet és
szobrok találhatóak benne.
A lenti képeken láthatjátok a bazilika díszes belsejét - köztük az
egyik képen a kupola rész mennyezetét, valamint az épületet kívülről.
Az egész templomra
sorbanállással együtt érdemes kb. 1 órát szánni.
Innen a Santa Maria della Vittoria templom felé indultunk. Útközben elhaladtunk a nyolcszögletű
ókori fürdő múzeum mellett (Aula Ottagona), amiben múzeum működik, és e mellett találtunk egy
érdekes 20. századi bronz hajószobrot (Monumento della Caravella) amely Róma és Párizs
testvérvárosságának állít emléket.
Lásd lenti képen.
Santa Maria della Vittoria templom (Chiesa di Santa Maria della Vittoria) egy díszes kicsi barokk templom a 17. századból, amely Bernini remekművéről, a „Szent Teréz extázisa” szoborról méltán híres. Ha erre jársz ezt mindenképpen nézd meg. A díszes templom belsőt a következő képen láthatod, a mennyezet alatt háló volt, mikor a kép készült, így az kevésbé megfigyelhető. Az azt követő képen pedig Szent Teréz szobra.
Közvetlenül a templom mellett található a Mózes-kút (Fontana del Mosè vagy Fontana dell'Acqua Felice), amely az ókori római vízvezeték, az Acqua Felice végállomásán épült, amikor a 16. században felújították a vízvezetéket. A szobrok alatt oroszlán alakú vízköpők és medencék találhatóak, amelyeket egyiptomi motívumok díszítenek. Lenti két képen.
Innen a Trevi-kút felé vettük az irányt.
Quattro Fontane utca és a Quirinale utca sarkán botlottunk bele érdekes szökőkutakba (Complesso delle Quattro Fontane). Itt nem egy szökőkút találkató és nem teljesen egy helyen, hanem tulajdonképpen egy szimpla kereszteződés négy szegletében lévő épületek sarkára építették az isteneket és istennőket ábrázoló részletgazdag kutakat. A négy kútból az egyikről készített képet szintén lent láthatjátok.
Az egyik kút a San Carlino alle Quattro Fontane templom oldalában helyezkedik el, amely az
egyik legérdekesebb épület, amelyet Rómában láttunk. Az 1641-ben épült templom Francesco Borromini
építészeti remekműve. A barokk építészet egyik ikonikus példája. Lenyűgöző volt az összetett ovális
kupola mennyezetének geometriai mintája. Az egész templomban, még a csigalépcső spiráljában is az
ovális minta köszönt vissza. A templomban megtekinthető az alaksor és a kerengő is.
A lenti
képen a templom letisztult, ovális, geometrikus mintákkal díszített kupola mennyezete látható. Hát
nem zseniális?
Ugyanebben az utcában, pár házzal odébb találod Borromini nagy riválisának Bernininek a művét, a
Sant'Andrea al Quirinale templomot, amelyet a jezsuiták számára tervezett. Ez a barokk épület
is ovális, és ennek is szép a kupola mennyezete, de az előző temploméhoz képest kevésbé egyedi,
arany geometriai mintákkal és angyalka fejekkel. Itt még a kupola alatt található padló részt
érdemes megtekinteni.
A lenti képen az angyalkás kupola mennyezet látható, ami erősen
kontrasztban áll az előző képen látható díszítéssel.
Quirinale térnél fordultunk el a Trevi kút felé. A téren található
Castor és Pollux hatalmas lovas szobrai, amelyek Constantinus császár fürdőiben, míg a
mellettük lévő obeliszk az Augustus mauzóleumánál állt korábban.
Lenti képen.
Az 1762-ben Nicola Salvi tervei alapján elkészült hatalmas rokokó szökőkútnál, a Trevi kútnál
(Fontana di Trevi) hatalmas volt a tömeg, de szervezők kordonokkal terelik az embereket, hogy
mindenki odajuthasson hozzá. Az egyik ókori római vízvezeték végén található építmény központi
alakja Neptunus, amely egy hatalmas kagylón áll, innen sziklalépcsőkön zuhog alá a víz a méretes
medencébe.
Minthogy a téren nagy a tömeg, ha az egész épületet, teret szeretnéd lefotózni,
akkor jobb, ha felmész a tér sarkában álló Santi Vincenzo e Anastasio – Rettoria templom lépcsőjére.
A szomszédos kép is itt készült.
Ha már itt jártunk a templomba is bementünk, de a korábbiakhoz
képest ez nekünk nem nyújtott sokat.
Következő megállónk a Spanyol lépcső volt (Scalinata di Trinità dei Monti), ami a szomszédos
utcára felvezető monumentális lépcsősor, ahol egy egyiptomi obeliszk és egy nagy templom áll
(Trinità dei Monti és Obelisco Sallustiano). Innen is jó a kilátás, a templom viszont nagyon
egyszerű, a korábban már látott épületekhez képest.
A lenti képen a Spanyol lépcső az alsó
térről.
Ezután a Popolo térhez mentünk, ami egy hatalmas ovális alakú tér, középen a Flaminio obeliszkkel, amely Róma legrégebbi obeliszkje, egykor Heliopolisban állt és II. Ramszesz fáraó állíttatta. Jelenlegi helyén a 16. század óta áll. A térre fentről, a dombról jó a rálátás (lásd a fenti képen), de sajnos mikor ott jártunk éppen felújították.
A térre a Santa Maria del Popolo templom miatt jöttünk, de az éppen zárva volt, egyébként benne Bernini, Caravaggio és Raffaello műveit nézheted meg.
Innen a Piazza Navona felé indultunk tovább, ami egy hosszúkás alakú tér. A furcsa alaprajzot az adja, hogy egykoron a tér helyén állt Domitianus császár ókori atlétikai stadionja. Manapság három szökőkút található itt, körben bárokkal, éttermekkel.
A középső (és legnagyobb) szökőkút a Fontana dei Quattro Fiumi (Négy folyó kútja, név
szerint a Duna, a Gangesz, a Nílus és a Rio del Plata, ami a négy földrészt jelképezi), amely
Bernini munkája a 17. századból. Középen egy nagy egyiptomi obeliszk magasodik.
Lásd fenti
képen.
Tőle délre találod a Mór-kutat (Fontana del Moro), ami szintén Bernini munkája furcsa vízköpő lényekkel. Szomszédos kép.
Északra lévő szökőkút Neptunuszt ábrázolja (Fontana del Nettuno ), ami a 19. században készült el a mai formájában.
A tér mellett egy hatalmas barokk templom is áll, a Sant'Agnese in Agone, amely egy gyönyörű
barokk épület. A kriptája külön belépőjeggyel látogatható.
Festett kupola mennyezetét a fenti
képen láthatod.
Innen átsétáltunk megnézni az ie. 27-ben épült, majd isz. 117-től újjáépített Pantheont,
amely 5 eurós belépőjegy ellenében látogatható. Az épületet a szomszédos képen láthatod.
A
jegyeket a helyszínen legegyszerűbben automatákból tudod megvásárolni.
Az ikonikus oszlopos
előcsarnokkal rendelkező épület annak köszönheti fennmaradását, hogy már 609-ben katolikus templommá
alakították. A templom belsejét a kupolán közepén található közel 9 méteres átmérőjű nyílás
világítja meg. Az épület legérdekesebb része minden bizonnyal a kupola, amelyet a fenti képen
láthatsz. Lenyűgöző, pláne annak tudatában, hogy az épület kétezer éves.
A lenti képen pedig a
templom főoltára.
A szomszédos utcában még megnéztük a 16. századi barokk San Luigi dei Francesi templomot,
amely az egyik oldalkápolnában található Caravaggio festményeiről híres, de nekünk a templom egész
belső tere, a mennyezet is nagyon tetszett.
Erről képet lejjebb láthatsz.
Minthogy már erősen a nap második felében voltunk, elindultunk megnézni a Szent Péter-bazilikát.
A Sant’Angelo gyaloghídon keltünk át a Teverén, amelyet Bernini és tanítványainak 17. századi apostolok és angyalok szobrai díszítenek. A híd alapjai azonban jóval korábbiak, Hadrianus császár építette 136-ban, hogy összekösse vele a mauzóleumát, amit ma Angyalvár (Castel Sant'Angelo) néven ismerünk. A vár tetején található Szent Mihály arkangyal 18. századi szobra, amelyről már messziről felismered. A mauzóluem egyébként volt erőd és börtön is az elmúlt közel kétezer évben.
Az Angyalvártól egy sugárút vezet a monumentális Szent Péter térre, amit félkörívben oszlopsoros épület vesz körbe - ezen részen volt a biztonsági beléptetés. Mikor ide értünk már olyan 4 óra felé lehetett, és viszonylag gyorsan áthaladtunk a kapukon, bár volt sor, de maximum 10 percet, ha álltunk benne.
A teret Bernini tervezte a 17. században, a téren két szökőkút található, középen pedig egy hatalmas
egyiptomi obeliszk, amelyet még az időszámításunk előtt szállítottak át Rómába. A téren még
találtunk egy érdekes - viszonylag újnak tűnő - szoborcsoportot is, amiről nem találtunk bővebb
leírást.
A lnti képeken láthatod a Szent Péter tér egyik szökőkútját háttérben a bazilikával,
illetve az új szoborcsoportot.
A ma itt álló Bazilika (a Szent Péter sírja felett álló korábbi templom helyén) a 16-17. században, több, mint 100 évig épült, több híres mester is újratervezte az éppen aktuális pápa kívánságának megfelelően, mire 1626-ra felszentelték.
A feni képen a svájci gárdistákat láthatod színes ruhájukban. Őket nem a bazilikában fotóztuk, hanem még mellette, a térről nyíló egyik bejáratnál álltak.
A monumentális előcsarnokból lehet bejutni a színes márványokkal, bronzzal, arannyal, egyéb nemes kövekkel, valamint mozaikokkal, megszámlálhatatlan szoborral és stukkókkal borított bazilikába.
A főhajónál a legszembetűnőbb - a díszes oltáron kívül -
Bernini aranyozott bronz baldachinja. A mennyezet és a 120 méter magas kupola is szépen
díszített.
A fenti képeken láthatod a főhajót és a baldachint is.
Számtalan szép szobor, kép és nagyon sok síremlék található a bazilikában.
Talán az egyik leghíresebb szobor, az Michelangelo Pieta nevű márványból készült alkotása 1499-ből, amit csak üvegen keresztül lehet megnézni. (Lásd fent.)
A sok síremlék közül nekünk nagyon tetszett Bernini VII. Sándor pápa síremléke a csontvázzal, és a drapériával, amit a szomszédos képen láthatsz.
Magát a bazilikát kb.1 óra alatt végig lehet járni. Így összességében minimum 1,5-2 órát tervezzetek az épület és a tér meglátogatására a biztonsági beléptetéssel együtt.
A bazilikától az Angyalvár felé indultunk vissza is, de most a II. Viktor Emánuel hídon
keltünk át, ahonnan nagyon jó képeket lehet készíteni az Angyalvárról és a Sant’Angelo hídról is.
A
szomszédos képen a II. Viktor Emanuel hidat láthatod.
Minthogy lassan már a nap is lement már csak két templomba néztünk be, az egyik a 17. századi barokk templom, a Basilica of Sant'Andrea della Valle (lásd lenti képen), amelynek mennyezete szép freskókkal díszített. Illetve a Chiesa del Gesù, amely az 1500-as években készült, és tetszetős, freskóval és sok szoborral díszített mennyezete van. (Lásd utolsó képen.)
Róma óvárosi részén tett kóborlásunkról ebben a cikkben találsz összefoglalót.
Ha pedig érdekel, hogy mit lehet két nap alatt Portugália fővárosában Lisszabonban megnézni, akkor pedig ide kattints.
