Steinwandklamm szurdok 

Látványos szurdok és barlangok Ausztriában 

A Myra vízesés feletti tó mellett van egy parkoló, mi innen indultunk a sárga jelölésen fel a szurdokig, majd a kéken mentünk vissza. (Egyébként autóval közelebb is meg lehet állni a szurdokhoz.) Az útvonal hegyi rétek, szorgosan legelő tehenek között visz el, illetve egy helyen volt egy farm, ahol fehér struccot is láttunk.

A szurdok bejárata előtt van belépőjegy 7 euró. A szurdok nagyon látványos volt, még úgy is, hogy az alján nincs víz, minthogy a fentről a patakban csörgedező patak egy idő után a föld alatt folytatja útját. Itt is vannak szép számmal hidak, lépcsők, a bátrabbak egy részen mehetnek egy nehezebb, barlangokhoz felvezető létrás útvonalon is. A szurdok felső bejáratánál a patakban láttunk foltos szalamandrákat is.

Tovább folytatva az utunkat az ösvény a Töröklyuk (Turkenloch) nevű barlangon keresztül vezet. A neve onnan ered, hogy a helyiek itt rejtőztek el a törökök elől, de a felszálló füst elárulta a menedéket és lemészárolták őket. A barlangban ki lehet tapogatni az útvonalat, de biztosabb, ha világítasz is. A barlangot aztán egy felfelé vezető nyíláson hagytuk el. Innen a kék jelzésen már könnyű útvonalon mentünk vissza az autóig.

Ha szeretnél 31 méternél is nagyobb vízeséseket látni Ausztriában, akkor a  Palfauer Wasserlochklammot ajánljuk.

Fa lépcső a sziklafalak között a Steinwandklamm bejáratánál, Ausztria
Túrázó a Steinwandklamm erdős ösvényén, Ausztria
Mohos sziklafalak és fa lépcső a Steinwandklamm szurdokban, Ausztria
Turkenloch, Steinwandklamm szurdok, Ausztria
Tréfás „Lieber Wanderer!” tábla a Steinwandklamm túraútvonalán, Ausztria