Három Királyok Parádé
Cukorkazápor Sevillában
Spanyol utunk egyik legérdekesebb eseménye a Három Királyok Parádé volt, amit Sevillában néztünk meg. A felvonulás a katolikus vízkereszt ünnephez kötődik, Spanyolországban nem karácsonykor, hanem ilyenkor kapják meg a gyerekek az ajándékot. A felvonulásokon zenekarok és jelmezbe beöltözött csoportok vonulnak, a különböző szekerekről pedig hihetetlen mennyiségű cukorkát szórnak a nézőközönség soraiba.
Mi két felvonuláson vettünk részt.
Január 5-én volt a nagy, városi parádé a belvárosban. A zenekarokon kívül felvonult, a három napkeleti bölcs is kíséretükkel móroknak öltözve, illetve szekereken ülők tematikus jelmezekbe öltöztek. Ezen a felvonuláson a jelmezesek többsége felnőtt volt és igazán mívesek is akadtak köztük. A felvonulás sokáig tartott, nagyon nagy hangulat volt már a menet megérkezte előtt is, a várakozás közben. Szuperül éreztük magunkat és rengeteg cukorkát gyűjtöttünk mi is, néha csak úgy kopogott a cukorkazápor a fejünkön.
Másnap a kisebb kerületi felvonulások voltak, már dél körül hallottuk a dobokat. Mi a Triana negyed felvonulását néztük meg. Itt a szekereken főként gyerekek ültek, a szekerek, illetve a jelmezek tematikája általában valamilyen mese volt. A klasszikustól a modernig, a legtöbbjét mi is felismertük, de akadtak helyi mesehősök is.
Itt nem csak cukorkákat, hanem kis kiszerelésű magokat és sós rágcsákat, valamint apró gyerekjátékokat, ajándékokat is szórtak a nézők felé (pl. kis műanyag játékgyűrű, kisautó, notesz) a nagyobb ajándékokat (pl. labda, színezők) azokat nem szórták csak úgy be a közönség közé, hanem az elöl álló gyerekek kezeikbe nyomták. Egyébként amíg vártuk, hogy megérkezzenek a felvonulók, láttuk, hogy több gyerek is ott az utcán kapta meg a szépen becsomagolt (karácsonyi) ajándékát a szüleitől, rokonaitól. Míg a menet meg nem érkezett, addig azokat bontogatták.
Amit még így utólag kiemelnénk, hogy milyen gyorsan takarították el a helyi közteresek a parádé
maradványát, ahogy elhaladt az utolsó szekér, meg is érkeztek a takarítók. Mert azt tudni kell, hogy
a cukorkák egy része a földön végezte, és miután a szekerek, vagy emberek áthaladtak rajtuk szépen
össze is törtek, amik aztán jól rátapadtak a cipődre.
Ha Spanyolországban vagy a farsang
idején, akkor ne felejts el elmenni egy-két Karneválra
(új lapon nyílik).
