Tippek, trükkök és élménybeszámolók. Olcsó úti célok, ingyenes programok.

Karneváli hangulatban Spanyolországban 

Farsangi karnevál: Malaga, Águilas, Cabezo de Torres (Murcia)

Spanyol utunk során számos karneváli felvonulást néztünk meg farsang alkalmából három különböző településen.

A karneválokat a nagyobb településeken akár több hetes rendezvénysorozatok kísérik. Érdemes tájékozódni a helyi és a regionális turisztikai oldalokon, hogy hol mikor milyen programra lehet számítani.

Malagai Karnevál

Szombaton este volt az “isten és istennő” választás, amikor is egy kifutón vonultak fel és táncoltak a csillogó ruhákba öltözött férfiak és nők, akik elsősorban tollakkal díszített hatalmas „szekereket” húztak magukkal. Vasárnap volt a nagy felvonulás, ahol nem csak az előbbiek vonultak fel, hanem gyerek változataik is. A kisfiúk és kislányok szekerén persze gyerekekhez illő dolgok voltak, pl. sárkány, nyuszi, virágok… Rajtuk kívül még felvonultak zenei együttesek, táncosok, illetve bárki, akinek kedve volt beöltözni a kicsiktől az aggastyánokig… A városban nem csak a színpadokon, hanem akár az utca sarkán is lehetett találkozni énekcsoportokkal, akik valamilyen hangszer kíséretében énekeltek. Ezek a csoportok is általában beöltöztek valamilyen tematika szerint, a korösszetételük pedig egészen változatos volt. 
Malagai Karnevál, istennő választás
Águilasi Karnevál

A karnevál szezon három hétig tart, mi a vasárnapi nagy felvonuláson voltunk (többször is van felvonulás). Ha erre jártok februárban ne hagyjátok ki. 6 órán keresztül vonultak a szereplők! Ami még nekünk, nézőknek is fárasztó volt. Volt több tánccsoport, voltak gyermek, ifjúsági és felnőtt csoportok is az óvodásoktól a százévesekig. Voltak vegyes, női és férfi csapatok, voltak, amelyek tematikus jelmezekbe öltöztek pl. indiánok, boszorkányok, pitypang... A nők számára is volt műsor: a cowboyoktól a vikingeken át, a vetkőzős matrózokig (testszínű ruha volt a jelmez alatt, mű kockahassal…) Gyerekek számára is voltak felvonulók, pl. Kis hableány, Encanto, Verdák… .. bohócok… 
férfiakből álló csapata az Aguilasi Karneválon
Cabezo de Torres (Murcia) Farsangi Karnevál

Murciában is több hetes rendezvénysorozat van farsang alkalmából, ebből mi két nagy felvonuláson vettünk részt: a péntekin és a szombatin. Mindkettő nagyon látványos volt és valószínűleg különböző csapatok vettek részt rajtuk, vagy legalábbis különböző kosztümökben voltak. A péntekin összességében táncosabb együttesekkel találkoztunk, a szombati felvonuláson viszont sokkal több csapat volt, és több volt a viccesebb téma (Pinokkió és a kismalacok, cirkusz stb.) illetve több kizárólag férfiakból álló csapat is volt (pl. Elvis, eszkimók, The witcher stb. ). Tematikus jelmezek között sok bibliai témát dolgozott fel, pl. többféle kígyó, angyal, ördög ábrázolás volt, illetve több történelmi ihletésű ruha volt. 

Egyébként az egyes felvonulásokat nehéz összehasonlítani, mert annyira különbözőek voltak.

2025-ben a Madeira-szigetek fővárosában, Funchalban néztük meg a Karnevált.

Ha tetszenek a Karneválok, akkor a Három Királyok Parádé is tetszeni fog.
Cabezo de Torres (Murcia) Farsangi Karnevál felvonulók
Aguilasi Karnevál
Cabezo de Torres (Murcia) Farsangi Karnevál

Sikeres feliratkozás

Köszönjük, hogy feliratkoztál.