Közel három hónapot töltöttünk Törökországban lakóautóval, miközben digitális nomádként dolgoztunk. Megosztjuk tapasztalatainkat, szót ejtünk a török lakóautózási szabályokról, az utakról, HGS matricáról és a munkához szükséges internet beszerzéséről.

Elöljáróban kezdjük azzal, hogyan jutottunk el Magyarországról Törökországig és mik a tapasztalataink.

Magyarországtól Görögországig: 
Minthogy Románia és Bulgária is már a schengeni övezetbe tartozik, tényleg egyetlen határon sem kellett megállnunk kifelé menet. (Visszafelé ugyanezt nem tudjuk elmondani, mivel a bolgár-román határon is mindkét oldalon ellenőriztek minket. Ki kellett nyitni az autót elöl és hátul is, benéztek, illetve a papírjainkat ellenőrizték.)
Főként Bulgáriában lassan haladtunk, mivel a kamionos átmenő forgalom nagy. Bár Bulgáriában folyamatosan építik az autópályát, és már jóval hosszabb szakaszon tudtunk rajta haladni, mint két évvel korábban.
Romániában és Bulgáriában is létezik kedvező árú napi / hétvégi útdíj (a román díj nekünk 3800 Ft, a bolgár 2000 Ft volt). A Calafat–Vidin Duna-hídon keltünk át, amelynek díja a lakóautóra 6 euró volt.  Viszont a bolgár utak elég rossz állapotúak… nagyjából, mint nálunk, csak kevesebb autópályával.

Átverős és pocsék minőségű görög autópálya: 
Kulátánál léptünk át Görögországba, és rögtön fizetőkapuk jöttek. Nem volt kerülőút, ahol egy sima útra rátérhettünk volna. Ezen azért is lepődtünk meg, mert mi már használtuk ezt az útszakaszt, igaz, akkor a másik irányban – Görögországból Bulgáriába tartva –, és nem kellett fizetni. Az autópálya rossz minőségű volt, de úgy voltunk vele, ha már fizettünk (1,9 euró), akkor megyünk rajta. Erre jött egy újabb fizetőkapu, amit nem tábláztak ki időben, így nem volt lehetőségünk lehajtani a pályáról… na de a következő fizetőkaput már kicseleztük: műholdas nézetben megnéztük, hol van, és az előtte lévő kereszteződésnél lejöttünk az útról.

(Az első képen az egyik török főutat láthatjátok, amik általában 2x2 sávosak, jó minőségűek, és viszonylag gyorsan is lehet rajtuk haladni.)

Törökországba az ipsalai határátkelőnél léptünk át. Kicsit bonyolult volt, három ablaknál is ellenőriztek. Mivel nem volt forgalom, percek alatt átjutottunk, pedig ki kellett szállnunk az autóból, kamera elé állni, lefotóztak minket, az autó adatait is felvették, illetve benéztek a lakóautóba hátul és oldalt is. A beutazási szabályok alapján magyar állampolgárként 90 napot tudsz vízum nélkül Törökországban tölteni.

Mi személyivel léptünk be, mert magyar állampolgárként ez lehetséges, de legközelebb biztos útlevéllel jövünk. Egyrészt így egy külön kis cetlit kaptunk, amit kilépésig őrizgetni kell, és amire a belépés dátumát bepecsételték, másrészt ez gondot okozott a turista SIM vásárlásakor, de ez utóbbiról még mesélünk bővebben lejjebb.

Törökországban bizonyos hidakra és az autópályákra útdíjat kell fizetni, ehhez megvettük a HGS matricát a helyi PTT postán – ezért időzítettük az átlépésünket hétköznapra. A postán csak készpénzben tudtunk fizetni. A matricát persze valamiért nem fogadta el a rendszer, a Çanakkale hídon, pedig a matrica vásárlását igazoló papírt is odaadtuk a fizetőkapunál a hölgynek, de nem találta a rendszerükben. Szerencsére tudtunk kártyával fizetni, egyébként a híddíj 990 török líra volt. Végül a HGS matricánk is működött, csak az első használatnál nem. Próbáltunk rájönni, mi lehetett a probléma, talán túl gyorsan kezdtük el használni (nem telt el 24 óra).

(A következő képen a Dardanellákon átívelő 1915 Çanakkale hidat látjátok.)

Egyébként nekünk HGS-re a hidaknál, illetve egy alagútnál volt szükségünk. Mivel az első hídnál még nem működött, végül nem is használtuk fel a teljes összeget. A mi tapasztalataink alapján, az autópályákat nem feltétlenül fogod használni, mivel a főutakon is gyorsan tudsz haladni, ezért azt érdemes előre átgondolni, hányszor szeretnél hídon átkelni – mert azok drágák –, és ennek megfelelően feltölteni az egyenleget.

A török utakról nagyon jó tapasztalataink vannak: a főutak nagy része 2×2 sávos, kikerüli a településeket, így nincs is szükség arra, hogy autópályára hajts. Az ingyenes főutak jellemzően 2×2 sávosak, az autópályák pedig, amelyeken mi jártunk, 2×3 sávosak voltak. Ezeket egyébként mi a hidaknál (Boszporusz, illetve Dardanellák) használtuk. A főutak minősége 90%-ban kiváló, a görög fizetős autópálya a nyomába sem ér… de a magyar utakat sem lehet hozzá hasonlítani. Főként a hegyi részeken még folyik az útépítés, ilyen szakaszokon természetesen az út minősége a nagy teherjárművek miatt rosszabb. Ami meglepő, hogy sok helyen nincs útzár, útterelés, hanem konkrétan a markoló és a cölöpverő gép közt kellett áthaladni…

Az alsóbb rendű utak minősége változó: voltak nagyon szép utak és széttöredezettek is ... nagyjából mint egy magyarországi alsóbb rendű útvonal. Nem aszfaltozott úton ritkán jártunk, mivel a törökök szeretnek kirándulni, így ahol van egy szép szikla vagy vízesés, oda rögtön építenek pihenőhelyet, és persze aszfaltoznak utat is hozzá. Volt kivétel, de ritka, hogy kavicsos vagy földúton kellett volna haladnunk huzamosabb ideig.

Falvak: Amerre mi jártunk, ott a kisebb településekre, falvakra jellemző volt, hogy az utcákat letérkövezték, nem pedig aszfaltozták. Földes, kavicsos utat leginkább csak építkezéseknél láttunk. Városokban a belvárosi részek voltak több helyen letérkövezve.

(A következő képen Karahayit példáján látjátok, a tipikus térköves kisvárost: mecset, helyi tömegközlekedési eszköz (kisbusz), motorok, traktor, kóbor kutya és boltok.)

A jó utak miatt a belső területeken egyébként a tervezettnél gyorsabban is tudtunk haladni. 

Minthogy a munkánkhoz nagyobb mennyiségű adatforgalomra van szükségünk, az első intéznivalók egyike Törökországba való utazáskor az internetes adatkártya beszerzése. 
Előre vettünk korlátlan eSIM-kártyát az egyik nemzetközi szolgáltatónál, amiről kb. két hét után kiderült, hogy nem is korlátlan. Érdemes előre tájékozódni a FUP-szabályokról (Fair Use Policy), ezek egy része gondosan el van rejtve az „apró betűs” részekben. Mielőtt veszel egy eSIM-et, olvasd el a vásárlói kommenteket, így láthatod, hogy melyik országban, melyik szolgáltatónál milyen jellegű problémákkal találkoztak a felhasználók. A lényeg, hogy bizonyos mértékű adatforgalomnál a helyi szolgáltató lassíthatja vagy akár tilthatja is a kártyát. Van, ahol ez 3-5-10 GB-nál következik be, vagy például videó- / streaminghasználat esetén.

Ráadásul Törökországban maga az állam is blokkol több oldalt és applikációt, így nem mindegyik eSIM-szolgáltató működik megfelelően, ezeknek is érdemes előre utánanézni.

Helyi SIM-kártya vétele: 
Ha már az eSIM ilyen bonyolult, felvetődik a kérdés, hogy miért nem veszel helyi SIM-kártyát. Törvényi szabályozás alapján Törökországban turistaként csak turista SIM-kártyát vehetsz, amihez korlátozott mennyiségű adat jár, jellemzően 30-50 GB. Ez útvonaltervezéshez, chateléshez elegendő lehet, de munkához nem. (Természetesen, ha van hosszabb tartózkodási engedélyed, akkor intézhetsz más kártyát is, sőt ilyenkor regisztrálnod kell a telefon IMEI-számát, különben 120 nap után automatikusan tiltásra kerül.) 
Ha turista SIM-kártyát szeretnél venni, akkor útlevél kell, a személyi igazolvány nem megfelelő. Először a Turkcellnél próbálkoztunk, de kiderült, hogy a személyi igazolvány adataival nem tudnak regisztrálni a rendszerben (szükséges, hogy rögzítsék, melyik napon és milyen dokumentummal léptél be az országba). Egy Vodafone szaküzletben végül sikerült turista SIM-kártyához jutnunk, minthogy van egy olyan lehetőség is, hogy ha van törökországi ismerősöd, akkor ő vehet neked turista SIM-kártyát...

Fontos: Helyi SIM-kártyával sem működik minden oldal vagy szolgáltatás (például a Discord), ilyenkor VPN-t kell használnod.

Összességében külföldiként korlátozottak a netezési lehetőségeid, a helyieknek fenntartott SIM-kártyákhoz elvileg nem tudsz hozzáférni.

Egyébként a térerő és a sávszélesség mindenhol, ahol jártunk, megfelelő volt. Persze akadt egy-két keskeny völgy és lakatlan térség, de alapvetően sokkal jobb a helyzet, mint egynémely uniós államban, vagy akár nálunk.

Törökországi lakóautózási szabályokat úgy lehetne röviden összefoglalni, hogy a vadkempingezés hivatalosan tilos a fizetős kempingeken kívül eső regisztrálatlan területeken.

A gyakorlatban azonban megtűrt. Általában elfogadott (nem védett területeken). 

Tilos a vadkempingezés a Nemzeti Parkokban, természetvédelmi, védett kulturális örökségi területeken, ókori romok vagy régészeti lelőhelyek,illetve katonai területek közelében és más fokozottan védett zónákban, és persze ott ahol, azt táblákkal jelzik!

A török lakóautózási szabályokra már rögtön első éjszakánkon figyelmeztettek a rendőrök, mikor is hajnali fél 4-kor ébresztettek minket Sedülbahir település határában a brit Gallipoli csata emlékmű melletti parkolóban. Elmondták, hogy a félsziget azon része a török kulturális örökség része (Gallipoli csata, az nem egy konkrét ütközet volt, hanem hosszú ideig, több ponton tartó csatasorozat), így a parkolóban sem éjszakázhatunk.

Büntetést nem kaptunk, de ugye mondani se kell, hogy nem kellemes arra ébredni, hogy rendőrautó szirénázik és kopogtatnak az autón.

(Az előző képen naplementében állunk a brit Gallipoli csata emlékműjének parkolójában ... hááát a reggeli fényeket már nem innen néztük meg...)

Voltunk olyan parkolóban is, ahol a mögöttünk álló kitett száradni egy ruhadarabot a visszapillantó tükrére. Majd jöttek a rendőrök és elküldték őket. Máshol meg szinte mindenki mindent kipakolt, és nem szólt rájuk senki.

Szabályként azt tudjuk mondani, hogy itt is úgy kell viselkedni, ahogyan a helyiek teszik. Tehát ahol ők nem rakják ki a széket, a kis grillezőjüket, ott te se tedd. Ahol kipakolnak és lényegében kint élik az életüket, ott te is nyugodtan megteheted.

Egyébként nagyon nagy a rendőri jelenlét az országban.
Egyik kedvenc megfigyelésünk: sok helyen a főutak mellé telepítették a rendőrőrsöket, a közúti ellenőrzés pedig úgy megy, hogy kiállnak a kapu elé… bójákkal odaterelik a két sávos főútról az autósokat. (Volt ahol még tetőt is építettek arra a pontra, ahová kiterelik az autósokat, hogy fedett helyen ellenőrizhessenek :) . )

Amúgy az is gyorsan kiderült, hogy a határon rendesen felviszik az adatainkat, és azokat a közúti rendőrök is látják, mivel rendszám alapján tudták a nevemet is :)

A rendőri jelenlétet támogatja a sűrű kamerarendszer. Mikor a belső területeken jártunk, számtalan falu, de még a pici, talán pár száz fős település be és kijáratánál is kamerák voltak. Egyébként a déli részen szerintünk sokkal ritkább a kamera rendszer.
Lehet, hogy a sűrű kamerarendszer az oka annak, hogy ilyen jól kiépített náluk az internet.

A kamerarendszerrel kapcsolatba ki kell térnünk az EDS-re (Elektronikus Ellenőrző Rendszer). Ez fejlettebb, nem csak a sebességet figyeli, hanem a piros lámpán való áthaladást, a szabálytalan sávváltást, buszsáv használatát, helytelen megállást/várakozást, biztonsági öv és telefonhasználatot. Az EDS használatára táblákkal és az úttestre felírat felfestésével figyelmeztetnek. Azt nem tudjuk mennyire kell komolyan venni, több helyen is láttuk, hogy kamerázott helyeken lassítanak, ugyanakkor mindennapos jelenség, hogy piros lámpánál jobbról, a leállósávból előznek ki a helyiek.

(A következő képen egy átlagos minőségű kanyargós alsó rendű utat láthattok a belső területekről.)

👉 Törökországi lakóautós infrastruktóráról itt olvashattok bővebben

👉 Ha érdekelnek a török árak, akkor ezt olvasd el

👉 Lakóautós útvonaltervezésről olvasnál ezt az oldalt ajánljuk